Megérintett a SzomatoDráma
Azt hiszem én egy életre beszomatodrámázódtam. Olvasd el miért.
Kezdetét vette az életemben egy nagy kaland. Gyermekkorom óta írok anekdotákat, többnyire megtörtént kapcsolódások alapján, valamint azért, mert minden részletre, ami megérintette a szívemet, emlékszem. S szeretek ezekből az emlékekből inspirálódni, történeteket írni.
Amikor valamilyen lelki kontaktusba kerülök valakivel az elmém egyszerre többféle mélységben érzékeli a másik embert, a reakciókat, elhangzottakat, hanglejtéseket, mimikát, és közben rögzíti a teljes körülményt. (Kezdve onnan, hogy milyen volt az órája vagy a nyaklánca valakinek, vagy épp milyen színű a borostája, mikor melyik mondatnál kezdett figyelmet veszteni, mire mozgott be az érzelmi állapota, mikor laposodott el a beszélgetés, hánykor néztünk először az órára, milyen színű volt a fal, ami mellett ültünk, milyen dekorációk vettek minket körbe, milyen illat vagy épp szag terjengett a helységben, közben mi történt a szomszéd asztalnál, mit mondott az anya odébb a visító kisgyermekének, hanyadik gombot gombolta félre a pincér az ingén, stb.).
Évtizedek távlatában is szinte bármire emlékszem
Ezek a fajta memóriák azonban nem foglalnak helyet az agyamban, elnézve a működésemet, talán van egy külön tárhelyem is erre. Emiatt a képességem miatt tudok rendkívüli gyorsasággal rátapintani arra, hogy mikor és hol billent valami ki, hol lett valami szélsőséges, hol nincs egyensúly egy rendszerben, vagy helyzetben. Sok évbe telt, hogy ilyen extrasense érzékelés mellett megértsem meddig tartok én, és hol kezdődnek mások.
Rengeteg dolgot cipeltem, ami nem is hozzám tartozott, elég volt rátenni a figyelmemet valamire, és máris „együtt éltem” azzal, amit néztem. Mindent észleltem, magamba ittam, kicserélődtem, elkeveredtem, összemosódtam. Közben a rendszerem javította, megoldotta, harmonizálta mások rendszerét. Fú borzasztó volt mindaddig, amíg meg nem értettem ezt a sajátosságomat, és önfegyelmet nem gyakoroltam… Később mindez kamatozott a hivatásomban.
Tavaly télen elmentem SzomatoDráma Alapélmény tanfolyamra
Ezen a gyakorlatias kurzuson minden az emberi történetekről szól. Találkozunk egy barátságos, szeretetteljes emberi lelki- és mentáltérben, amit együtt alkotunk meg a nagy csoportban is, majd azokkal külön kicsiben is akikkel ránézünk valamire (egy önismereti témára).
Két nagyon fontos dolog történt velem ezen a tanfolyamon, az egyik, hogy még közelebb kerültek hozzám mások (nem én hozzájuk, ami most a képességem szempontjából érdekes). Atya ég, egészen közelről, elemi mélységből kezdtem érzékelni őket, és a játék által részévé is váltam egy kis időre az életüknek. Így hónapokkal később, amikor már rég véget ért a kurzus, úgy mászkáltam a világban, mintha mindenki a rokonom lenne (és közben tényleg).

Másrészt pedig végre kikerültek belőlem energetikailag azok, akikkel az elmúlt 45 évben lelkileg összekeveredtem. Az adathordozóm rendszerfrissítést kapott, és nagyon, de nagyon megértettem, hogy hogyan lehet úgy találkozni, hogy lelkileg intim, kis csoportban vagyunk együtt, megnyitjuk a legmélyebb témáinkat egymásnak, és mégis jól vagyunk. Egyensúlyban maradunk, szeretettel, és könnyedén tovább megyünk egymásból.
A teljes energia- és észlelő rendszerem megújult, a tárolóm felszabadult, szabad áramlásban vagyok, és úgy érzem megérkeztem egy olyan módszertanhoz, ami a játék által full kompatibilis velem. Ha szeretnéd megtudni, hogy még milyen élményeket okozott a SzomatoDráma, olvasd el a cikk folytatását itt: SzomatoDráma játékvezetés.
*Ebben a bejegyzésben nem a SzomatoDráma hivatalos szakmai információit olvashattad, csak a saját szubjektív élményemet. Szakmaibb tartalmakat később láthatsz tőlem, amikor már én is végzett játékvezető leszek.
**Fotó: Magnific
Tetszett? Támogasd a munkámat. Oszd meg! Köszi! 🙂